Let us know how it is going
8.‎1 OLVASD EL A CIKKET

2-es gyakorlat: Nyugtázások

Meghatározás

A nyugtázás jelentése: olyasmit mondani vagy tenni, ami mutatja a másik személynek, hogy hallottad és megértetted a kommunikációját. Nyugtázás lehet például az, hogy „Nagyon jó”, „Oké”, „Rendben” vagy „Köszönöm”.

Cél

Ez a drill megtanít arra, hogy megértsd és nyugtázd, amit a másik személy mond. Arra is megtanít, hogy a nyugtázás megállítás, annak a kommunikációnak a vége, és nem egy kommunikáció kezdete vagy folytatása.

Elhelyezkedés

Te és egy másik személy nagyjából egy méter távolságra ültök egymással szemben.

Útmutatás

Ezt a drillt a következő módon hajtjuk végre:

Edző: Válassz ki egy mondatot egy egyszerű mesekönyvből – ilyen például az Alice Csodaországban –, és olvasd fel a tanulónak, kihagyva az azt mondta részeket.

Te: Nyugtázd, amit a személy mondott.

Edző: Amikor elégedett vagy azzal, hogy a tanuló nyugtázta, amit mondtál, mondd, hogy „Jó”.

Ismételj meg minden olyan mondatot, amely nem lett igazán nyugtázva, amíg elégedett nem leszel azzal, hogy a tanuló hallotta és megértette, amit mondtál, és a nyugtázást úgy mondta, hogy az befejezte a kommunikációt. Ekkor mondd azt, hogy „Jó”. Válassz egy másik mondatot a mesekönyvből, és folytasd a drillt, ezeket a lépéseket ismételve.

Szóhasználat

Az edző „Start”-ot mond, és felolvas egy mondatot. „Ennyi”-t mond minden alkalommal, amikor úgy érzi, hogy nem volt megfelelő a nyugtázás. Majd egy új „Start”-ot mond, és megismétli ugyanazt a mondatot. Az „Ennyi”-t lehet használni arra is, hogy megbeszélés céljából megálljatok, vagy hogy befejezzétek a drillezést. Ha a drillezést megbeszélés céljából fejeztétek be, az edzőnek újra „Start”-ot kell mondania a folytatáshoz.

Végeredmény

A drillt addig kell csinálni, amíg az alábbiak mind meg nem történnek:

1. A nyugtázásaid elérik a másik személyt, úgy, hogy befejezik a kommunikációt.

2. A nyugtázásaid mutatják, hogy hallottad és megértetted a kommunikációt.

3. Az edződ elégedett azzal, hogy képes vagy ezekre.

MEGJEGYZÉS: A folytatáshoz le kell zárnod minden korábbi lépést ezen a tanfolyamon. Az utolsó befejezetlen lépés:
MEGJEGYZÉS: Több válaszod is helytelen volt. A folytatáshoz olvasd el újra ezt a cikket – –, majd újból teszteld a tudásod.