Az introverzió azt jelenti, hogy túlzottan befelé nézni.

Az extroverzió azt jelenti, hogy képesnek lenni kifelé nézni.

Az extrovertált személy olyan valaki, aki képes körülnézni azon a területen, ahol él vagy dolgozik. Az introvertált személy csak befelé, önmagába képes nézni.

Az a személy, aki képes ránézni az őt körülvevő világra, és azt teljesen reálisnak és teljesen színesnek látni, természetesen extrovertált állapotban van. Más szóval, képes „kifelé nézni”. Képes dolgozni is. Képes arra, hogy lássa a kezelendő dolgokat, illetve kezelje és kontrollálja azokat a dolgokat, amelyeket kezelnie és kontrollálnia kell. Arra is képes, hogy ott álljon, és figyelje azokat a dolgokat, amelyeket nem kell kontrollálnia, és érdeklődjön irántuk.

Az introvertált személy olyasvalaki, aki valószínűleg már egy ideje túlment a kimerültségen. A figyelme már egy ideje magára irányul (a figyelme régi sérülésekre irányul, amelyek még mindig képesek rossz érzést kelteni benne). Ez addig folytatódhat, hogy a személy már mindig befelé néz, nem pedig kifelé. Kerüli, hogy körülötte lévő szilárd tárgyakra kelljen néznie, például a falakra, a padlóra, asztalokra, autókra stb. A körülötte lévő emberek és dolgok nem reálisak számára.

Vegyük most a munka tényleges területét. A munka az, amikor „figyelmet fordítunk és tevékenységet fejtünk ki a térben elhelyezkedő emberekre vagy tárgyakra”.

Amikor valaki többé nem képes közvetlenül ránézni az emberekre, a tárgyakra vagy arra a térre, amelyben van, akkor kezdi „elveszettnek” érezni magát. Olyan, mintha egyfajta ködben járkálna. A dolgok nem reálisak a számára, és nem képes kontrollálni a körülötte lévő dolgokat. Balesetek érik, balszerencsés, és a dolgok ellene fordulnak, egyszerűen azért, mert nem kezeli vagy nem kontrollálja, illetve még csak nem is észleli őket helyesen. A jövő nagyon sötétnek tűnik egy ilyen személy számára – néha annyira sötétnek, hogy képtelen szembenézni vele. Erről a személyről elmondható, hogy súlyosan introvertált.

Munkája során az introvertált személy figyelme olyan tárgyakon rögzül, amelyek általában maximum egy-két méternyire helyezkednek el tőle. Leginkább olyan dolgokra összpontosítja a figyelmét, amelyek tőle karnyújtásnyira vannak, például tollakra, könyvekre, számítógépekre, mobiltelefonokra stb. Ez elviszi a figyelmét az extroverziótól, és emiatt most egy olyan pontra néz, amely közvetlenül az orra előtt van. A figyelme ott rögzül. Ha azok a dolgok, amelyekkel dolgozik, hasonlók valamilyen régi sérüléshez vagy műtéthez, akkor könnyen eszébe juthat valamilyen múltbeli rossz emlék – ezután megjelennek nála azok a fájdalmak és betegségek, illetve elkezdi azt a fáradtságot vagy reménytelenséget érezni, amelyet a sérülés pillanata alatt érzett. Minthogy a figyelme folyamatosan az életének ezen a területén rögzült, ezután gyakran elkezdi csakis az átélt korábbi baleseteket és rossz tapasztalatokat nézni, még akkor is, amikor nem dolgozik.

Vegyünk valakit, aki könyvelőként dolgozik egy cégnél. Állandóan könyveket, számítógépeket és papírokat néz, rögzített távolságra a szemétől. Egy idő után csak hozzá közeli dolgokat lát, és szemüvegre van szüksége, hogy távolabbra lásson. A szeme legkönnyebben olyan pontokon rögzül, amelyek egy bizonyos távolságra vannak. Aztán, ahogy a figyelmét oda rögzíti, elkezd még onnan is visszahúzódni, egy idő után pedig az éles látása már a saját képernyőjét sem éri el egészen. Erősebb szemüveg kell neki, hogy tisztábban lássa a képernyőt. A látása és a figyelme majdnem ugyanaz a dolog – mindkettő gyenge, és tovább gyengül.

Az a személy, aki olyan géppel, számítógéppel, könyvekkel, illetve tárgyakkal dolgozik, amelyek mindig ugyanakkora távolságra vannak tőle, eljön a munkából, és próbálja a figyelmét továbbra is pontosan oda rögzíteni, ahol a munkája volt. Más szóval, a figyelme valójában soha nem kerül le igazán a munkájáról. Bár hazamegy, valójában még mindig „ott ül az irodában”. A figyelme továbbra is a munkájának területére rögzül. És ha az a terület, ahol dolgozott, és az otthona hasonló valamilyen sérüléshez vagy balesethez (és kinek ne lenne legalább egy ilyenje?), akkor gyengének vagy fáradtnak kezdi érezni magát.

Van erre gyógymód? Ezt a nehézséget csak egy képzett Scientologist tudná teljes mértékben megszüntetni, de van valami, amit a dolgozó is megtehet.

Akár pénzzel foglalkozol, akár ügyintéző vagy, akár vezető, akár egy gépet működtető személy, a rossz megoldás az, hogy végzel a munkahelyeden, hazamész, leülsz, és egy olyan tárgyra rögzíted a figyelmed, amely nagyjából ugyanolyan távolságra van tőled, mint az, amelyet a munkád során folyamatosan nézel.

Egy üzemi munkacsoport vezetője számára, aki folyamatosan tőle ugyanolyan távolságra lévő emberekkel beszél, és utasításokat ad nekik, hogy miket csináljanak, a rossz megoldás az, hogy hazamegy, és a feleségéhez is ugyanilyen távolságból beszél. A felesége egyszer csak azt veszi észre, hogy olyan utasításokat kap, mintha csak az üzem dolgozója lenne!

Még rosszabb csak hazamenni, leülni újságot olvasni, enni valamit vacsorára, majd lefeküdni. Ha az ember egész nap a szokásos munkáját végzi, majd este leül egy könyvvel vagy újsággal „pihenni”, akkor biztos, hogy előbb vagy utóbb nagyon kimerültnek kezdi érezni magát. Egy idő után pedig még ennél is lejjebb kerül, és még csak meg sem lepődik azon, hogy nincs kedve olyan dolgokhoz, amelyek valaha nagyon könnyűek voltak a számára.

Létezik helyes megoldás? Igen. Annak a személynek, akinek a figyelme folyamatosan valamilyen tárgyon vagy a szemétől valamilyen távolságra rögzül munka során, a munkaideje után valami másra kell rögzítenie a figyelmét.