HOGYAN OLDJUNK MEG KONFLIKTUSOKAT?
Néha az emberek nehezen jönnek ki egymással.
Valamilyen ismeretlen okból két ember hirtelen összeütközésbe kerülhet, pedig úgy tűnik, nem is ártottak egymásnak. Amikor megpróbáljuk megoldani a zaklatottságot, bármit teszünk, hogy segítsünk nekik, a konfliktus nem szűnik meg.
Egy házaspár, úgy tűnik, jól megvan, de aztán egy nap elkezdenek vitatkozni, és kritizálják egymást. Úgy tűnik, ez sehogy sem oldódik meg, akármilyen kísérletek történnek a megoldására. A házasság felbomlik, és válással végződik.
Ezután azt olvassuk, hogy két ország hirtelen konfliktusba kerül egymással, amiből háború lesz. Emberek halnak meg, és sok a szenvedés, de úgy tűnik, senki sem érti, hogy mi indította el a konfliktust, vagy miért. Egyszerűen nem tűnik megoldhatónak.
Mi folyik itt? Ez már csak így van, akármit teszünk is? A sorson múlik? Ez olyan valami, amit sosem fogunk megérteni vagy megoldani? Nem. Egyik sem ezek közül. Ez határozottan olyan dolog, amit meg lehet érteni, meg lehet oldani, és teljesen rendezni lehet.
L. Ron Hubbard sok elképesztő felfedezést tett a konfliktusokról. Megtalálta, hogy pontosan mi okoz minden konfliktust – személyek között, csoportok között, sőt népek között –, és pontos, de nagyon egyszerű lépéseket dolgozott ki ezek rendezésére.
Ezen a tanfolyamon megtanulod minden konfliktus okát, és megtanulod a rendezésükre szolgáló eszközök használatát, ami békét és boldogságot hoz az életedbe és mások életébe.
E tanfolyam végzése során nagyon vigyázz, hogy soha még véletlenül se menj át egy olyan szón, amelyet nem teljesen értesz! Egy személy csakis azért hagyja abba valaminek a tanulását, azért zavarodik össze, illetve azért válik képtelenné valaminek a megtanulására, mert átment egy olyan szón, amelyet nem értett meg.
Több
Kevesebb
Ezen a tanfolyamon a következőket fogod megtanulni:
- A minden emberi veszekedés és konfliktus hátterében meghúzódó tényleges ok.
- Miért tűnik úgy, hogy némelyik konfliktust nagyon nehéz – sőt szinte lehetetlen – teljesen megoldani.
- Precíz eszközök arra, hogy ki tudd deríteni, ki kavarta fel a dolgokat – és miért van az, hogy ennek felfedezése megnyitja az utat bármilyen konfliktus kezeléséhez.
Leckék
Üdvözlünk
Sikeresen beiratkoztál, és majdnem készen állsz, hogy megtedd egy izgalmas és gyakorlatias tanulási folyamat első lépését. Ez a tanfolyam hatékony eszközöket fog nyújtani, amelyeket használhatsz az életedben.
Ez a tanfolyam egymást követő lépésekből áll. Sorrendben következnek egymás után az olvasnivalók és a gyakorlatok. Mivel az egész tanfolyam elvégzéséhez a bejelentkezésen kívül nem szükséges semmi más, csak jelentkezz be, és haladhatsz a feladataiddal a tanfolyam lezárásáig.
Fontos figyelmeztetés
E tanfolyam végzése során nagyon vigyázz, hogy soha még véletlenül se menj át egy olyan szón, amelyet nem teljesen értesz! Egy személy csakis azért hagyja abba valaminek a tanulását, azért zavarodik össze, illetve azért válik képtelenné valaminek a megtanulására, mert átment egy olyan szón, amelyet nem értett meg.
Fontos figyelmeztetés
E tanfolyam végzése során nagyon vigyázz, hogy soha még véletlenül se menj át egy olyan szón, amelyet nem teljesen értesz! Egy személy csakis azért hagyja abba valaminek a tanulását, azért zavarodik össze, illetve azért válik képtelenné valaminek a megtanulására, mert átment egy olyan szón, amelyet nem értett meg.
A zavar, illetve az anyag megértésére vagy megtanulására való képtelenség egy olyan szó UTÁN következik be, amelynek nem tudtad a jelentését. Lehetséges, hogy nem csak az új és szokatlan szavakat nem értetted.
A tanulás egész témakörének egyik legfontosabb ténye, hogy soha nem szabad átmenned egy olyan szón, amelyet nem értesz.
Minden tárgyban, amellyel foglalkoztál, és aztán félbehagytad, észre fogod venni, hogy voltak olyan szavak, amelyeket olvastál, de nem tudtad, mit jelentenek.
Ezért e tanfolyam végzése során nagyon-nagyon vigyázz, hogy soha még véletlenül se menj át egy olyan szón, amelyet nem teljesen értesz.
Ha az, amit épp tanulsz, zavarossá válik, vagy úgy tűnik, hogy nem érted, akkor röviddel az előtt lesz egy SZÓ, amelyet nem értettél meg.
Ne haladj tovább, hanem térj vissza az ELÉ, ahol bajba jutottál, és keresd meg azt a szót, amelyet nem teljesen értettél. Amikor olyan szót látsz, amely alá van húzva, rákattinthatsz, és azonnal megjelenik annak a szónak a jelentése.
Ahogy haladsz végig a tanfolyamon, rákattinthatsz a tanfolyam minden oldalának tetején megjelenő menüsorban a „Szójegyzék”-re, és innen eljutsz oda, ahol fel vannak sorolva a tanfolyamból kiválogatott szavak a jelentésükkel együtt.
Ha nem találod a keresett szót a szójegyzékben, fogj egy egyszerű szótárt, és abban nézz utána a jelentésének.