Let us know how it is going
2.‎1 OLVASD EL A CIKKET

Megegyezések megszegése

Valahányszor emberek összegyűlnek, és csoportként együtt tevékenykednek, akár ténylegesen kimondják, akár nem, megegyezéseket kötnek arra vonatkozóan, hogy mi jó, és mi rossz; más szóval, mi segíti a csoport túlélését, és mi rombolja.

Ezt úgy hívják, hogy erkölcsi kódex – olyan megegyezések csoportja, amelyekről minden személy eldöntötte, hogy követi, a csoport túlélése érdekében.

Nem számít, mekkora a csoport – akár két személyből áll, akik egy házaspárt alkotnak, akár egy megalakulóban lévő egész nemzetről van szó –, a csoport tagjai bizonyos megállapodásokat (megegyezéseket) kötnek. Egy ilyen megállapodás felrúgását megszegésnek nevezzük.

Amikor egy kapcsolatban vagy házasságban az egyik partner megszegi a megegyezésen alapuló erkölcsi kódexet, gyakran úgy érzi, hogy ezt nem tudja elmondani a másiknak. Azonban ezek a megszegések fokozatosan felhalmozódhatnak, és emiatt a kapcsolat tönkremehet.

A Scientologyban az ártalmas cselekedetet vagy a csoport erkölcsi kódexének megszegését ártó tettnek nevezzük.

Az ártó tett olyan valami, amit megtettünk, pedig nem szabadott volna megtennünk, vagy amit nem tettünk meg, pedig meg kellett volna, az erkölcsi kódex szerint.

Úgy is elképzelhetjük ezt, hogy az ártó tett olyan valami, amit valaki mással megtettünk, de nem szeretnénk, ha velünk ezt tennék.

Nézzünk például egy férjet, aki megállapodik a feleségével, hogy aznap este találkoznak egy étteremben, hogy megünnepeljék a házassági évfordulójukat. Később, a nap folyamán, egy barátja megkérdezi őt, hogy elmenne-e vele moziba, és a férj úgy dönt, hogy inkább oda megy. Nem jelenik meg a feleségével megbeszélt randevún, és még csak fel sem hívja, hogy tudassa vele, mi a helyzet, így a feleség végül egyedül vacsorázik. Ez egy ártó tett.

Amikor egy személy ártó tettet követ el valaki ellen, a következményektől való félelmében sokszor nem meri azt bevallani annak a személynek. Tehát nem beszél róla vagyis visszatartja.

A visszatartás egy ártó tett, amit valaki elkövetett, és amelyről nem beszél.

Minden visszatartás ártó tett után következik.

Az ártó tettek és a visszatartások választják el a személyt attól, hogy szabadon kommunikáljon a csoportja vagy a családja többi tagjával.

Például, ha egy férfi elmegy egy játékterembe, és eljátssza a család számláinak kifizetésére félretett összes pénzt, akkor ezzel ártó tettet követ el. Ha azután ezt a tényt titkolja, és soha nem említi a feleségének vagy a családjának, akkor ezzel megszeg egy olyan megegyezést, amelyen a csoport alapul. Az ilyen tettek okozzák a család felbomlását.

Azt a házasságot, amely ártó tettek és visszatartások miatt már olyan mértékben megromlott, hogy a partnerek már különváltak egymástól, majdnem lehetetlen újra összerakni azáltal, hogy egyszerűen csak posztulálják a létezését. Miután az emberek különváltak egymástól, utána újra „egybe kell válniuk” egymással. Valamilyen módon tehát újra kommunikációba kell kerülniük, és újra dolgozniuk kell azon, hogy teremtsék a házasságukat. De hogyan csinálják ezt?

Néhányan azt hihetik, hogy a házasság olyan, mint amit a mesekönyvben olvastak, vagy a moziban láttak. Azt gondolhatják, hogy egy szép nyári napon találkoznak ezzel a jóképű férfivel vagy ezzel a gyönyörű lánnyal. Aztán összejönnek, és azt mondják: „Ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.” És azt hiszik, hogy csupán azáltal, hogy ezt mondták, házasságot kötöttek. De valójában még csak bele sem kezdtek.

Azt hinnénk, hogy a házasság a párkapcsolatokkal áll nagyon szoros kapcsolatban. Nem. Leginkább a kozmetikumokkal és a borotvapengékkel áll kapcsolatban, és ruhákkal és az autóval és a házzal, amelyen most már meg kell osztozniuk egymással. Meg kell tanulniuk együtt élni egymással – ha tudnak.

Azáltal, hogy összeházasodtak, bizonyos mértékig megszüntették azt, amit azelőtt csináltak. Megkötik ezt a megállapodást, és innen kell elindulniuk. Az számít, ami innentől kezdve történik.

Ám néha azok a dolgok, amelyeket azelőtt tettek, és amelyeket egymás elől hevesen (nagy erővel, szenvedélyesen) titkolnak, még elkezdődni sem hagyják a házasságot, és az 48 óra múlva már a katasztrófa felé tart, mivel egyszerűen túl sok az ártó tett és visszatartás még azelőttről, hogy egyáltalán megismerték volna egymást.

De még ezt a házasságot is meg lehet menteni.

Egy évek óta tartó házasságban felhalmozódhatnak az ártó tettek és a visszatartások, míg végül a partnerek „eltávolodnak” egymástól. Vannak, akik általánosnak tekintik, hogy a harmadik év végére a férj és feleség már semmi élvezetet nem talál abban, hogy egymással vannak. Úgy gondolnak erre, mint szokványos dologra. De úgy tűnik, nem igazán tudják, miért történik ez.

Ez a házastársak között lévő ártó tettek és visszatartások miatt történik.

Ha ez a helyzet a harmadik év végén, vajon milyen rossz lesz a tizedik év végén? Addigra sok házaspár egyszerűen csak megtanulta, hogyan viselje el a másikat, vagy mindketten a kiengesztelés állapotában vannak – olyan állapotban, amelyben megpróbálják megbékíteni egymást, illetve megpróbálják csillapítani egymás haragját. Valahogy kijönnek egymással, és úgy gondolják, hogy inkább legyen így, mint valahogy máshogy. Inkább házasok, mint hogy ne legyenek azok. Azt gondolják, hogy jól elboldogulnak. És többé már nem gondolnak túl sokszor arra a lányra vagy arra a fiúra, akivel kapcsolatban korábban sokszor gondolták, hogy inkább vele kellett volna összeházasodniuk. Valahogy megyeget a házasságuk.

Ebbe a kapcsolatba a Scientology meghökkentő és meglepő változást hozhat: megjavíthatjuk a házasságot!

A válás és a különválás egyszerűen csak azért következik be, mert a házastársak között túl sok ártó tett és visszatartás van. Ez ennyire egyszerű.

Amikor egy házastárs stresszt érez, vagyis azt, hogy nyomás nehezedik rá, és el akar menni, azt mondja: „El kéne mennem”, „Nem kéne maradnom”, „Valami mást kellene csinálnom”, „El kellene válnunk”, vagy „Jobban jártam volna, ha mi nem...” – mindezek a gondolatok közvetlenül az ártó tettekből és visszatartásokból származnak, amelyeket ez a partner, akinek ilyen gondolatai vannak, elkövetett.

Valójában annak, hogy a személy ezt teszi, az az alapvető oka, hogy védeni próbálja a másikat a saját gonoszságától. Ezért aztán azt mondja magának: „Hát, jobb, ha elmegyek”, „Jobb, ha szakítunk”, vagy „Hagyjuk kihűlni a dolgot!” És rendszerint így hullik szét fokozatosan egy házasság. Most viszont ezeket a dolgokat meg tudjuk fogni, és „fel tudjuk melegíteni”.

Ha valaha is megpróbáltad már rendbe hozni a házastársi köteléket egy pár tagjai között, ők esetleg úgy döntöttek, hogy mindennek vége, és nincs értelme folytatni, mert ezt így különben sem lehet... Minden esetben az menti meg a helyzetet, ha mindkettőjüket emlékeztetjük arra, amit ő maga tett. Ha a házastársak egyszerűen csak jól észben tartják ezt a gondolatot, és feltárják minden ártó tettüket és visszatartásukat egymás előtt, azzal minden házasságot meg lehet menteni.

MEGJEGYZÉS: A folytatáshoz le kell zárnod minden korábbi lépést ezen a tanfolyamon. Az utolsó befejezetlen lépés:
MEGJEGYZÉS: Több válaszod is helytelen volt. A folytatáshoz olvasd el újra ezt a cikket – –, majd újból teszteld a tudásod.